A harcosok sikertörténete 2006. augusztus 30-án kezdődött. A két évvel ezelőtti Baron Davis-csere után helyére került egy újabb láncszem. Ekkor bocsátotta el ugyanis Chris Mullin GM végre a sokak(többek között játékosok) által támadott Mike Montgomery edzőt, aki bár egyetemi szinte a Stanforddal sok mindent fel tudott mutatni de NBA szinten kevés volt még a csapategység megteremtéséhez is. Érekezett helyette Don Nelson, akivel 94ben(addig utoljára) masírozott be a Warriors a rájátszásba. A mostani csapat keményebb dió volt, de mint kiderült sikeresebb. Nem volt már RUN TMC de itt volt helyette egy igazi vezér és csapatkapitány, Baron Davis, egy sérült húzóember Richardson és jópár fiatal reménység akik kitörésre vártak. Nellie rendkívül sokat várt Mike Dunleavytől is, de sajnos ő nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az általa alkalmazott small-ball-t építette fel taktikaként ezúttal is, amely leginkább a Phoenix játékára hasonlított, de fontos eleme lett a tripla is, az addig sokat hajigáló Davist azonban arra utasította a coach, hogy támadja a gyűrűt közelebbről. A csapathoz érkezett szabadlistáról a rendkívül hasznos kiegészítőemberré váló Matt Barnes is.

A szezont vereséggel kezdtük a Kobe nélkül felálló Lakers ellen és innentől rövid ideig győzelmek és vereségek felváltva következtek. Aztán megtört a jég, igaz hogy Richardson sérülése miatt nem tudta a tőle elvárhatót nyújtani és az említett Dunleavy is gyengélkedett, de Baron Davis élete formájában kosarazott, 2szer is 35 pont felett dobva, Monta Ellis 20 pontokat dobált Pietrussal egyetemben Biedrins pedig igazi centerként osztotta a prakkerokat és szedte a lepattanókat. Ez elég volt egy 4es sikerszériához, ami után 3 bukta következett.

A vezetők a hullámzó teljesítményt látva úgy döntöttek, elcserélik Mike Dunleavyt, Troy Murphyt, Keith McLeodot és a tehetséges Ike Diogut. Helyükre érkezett a botrányairól híres Stephen Jackson, a már régóta Oaklandbe vágyakozó Al Harrington valamint Sarunas Jasikevicius és Josh Powell. Ezzel a tranzakcióval az utolsó láncszemek is a helyére kerültek, Jackson magaviselete megjavult, Harrington ontotta a pontokat és mindketten beilleszkedtek a kiváló társaságba. A csapat teljesítménye azonban egyre gyengült, sorra dőltek ki a húzóemberek, utolsónak Baron Davis akinek pont jókor(All-Star hétvége) kellett műteni a térdét így nem kellett sokat mulasztania. Sajnos meglátszott a sérüléshullám a mérlegünkön is, egészen 26-35ös mutatóig süllyedtünk. Mindenki temette a playoffot, úgy érezték most már a remény is meghalt, még az edzőnk, Don Nelson is kijelentette egy sajtótájékoztatón hogy már nem látja a csapatban azt az erőt, amivel lehetne esély a rájátszásra. Elkiabálta, Warriors fanok millióival egyetemben. Március 5.-e, emlékszem tisztán, gyönyörű nap volt, felmentem az internetre és láttam, hogy idegenben intéztük el a Pistonst elég simán. A keret ekkor lett teljes, Baron Davis is visszatért, a nyilatkozatok mindegyikében olvasható volt hogy Diddy visszatérésével javult a védekezés és az egymás közti kommunikáció. A csapathoz érkezett még a D-ligából Kelenna Azubuike aki első NBA-meccsén kezdett és rendszerint megdobta a maga 10 pontját is.

Ez volt a fodulópont, Davis mindegy volt hogy 20 percet játszott vagy 40et, esetleg a kispad szélén ült öltönyben, már akkoris nyertünk. 16-5(!)-ös run következett, már a detroiti meccs után tudtam, megállíthatatlan a csapat. Olyan ellenfeleket intéztünk el mint a Suns, a Dallas, a Rockets és visszatekintve ha már egy nem sikerült volna ezek közül akkor nem lett volna meg a rájátszás. A Portland elleni szezonzáró meccs már csak hab volt a tortán, igazi örömünnepély tört ki Oaklandben, mindenki csak a Warriorsról beszélt, de még ez sem volt minden.

Ami most jön, az már történelem. Sokan a sorsszerűségről beszéltek szezon végén hogy nekünk 8. helyen kell befutnunk és mint egyetlen csapat akit a Dallas nem tudott megverni a szezonban, a Mavsel kell megmérkőznünk. Igazuk volt, az égiek akarták így. Április 22.-én indult a párharc, 97-85re intéztük el idegenben a Maverickset. Az MVP cím várományosa, Dirk Nowitzki félvállra vette a figurát, meg is látszott a játékán. A 2. meccsen simán kikaptunk, de a következő 2 meccs Oaklandben volt. A tüzes arénában ahol nézőrekord dőlt meg, hatalmas hangulat volt, WE BELIEVE feliratú sárga pólóban virító emberek tízezreit láthattuk ugrálni és örjögeni. Nem tették, hiába, a csapat mindkét meccset megnyerte, a 2.at padlóról felállva egy rendkívül jól játszó Mavs ellen. Újabb idegenbeli vereség következett, majd a 6. meccse a 3. negyedet 21 ponttal megnyerve a Warriors játékosai beírták magukat az NBA-történelemkönyvébe. Elsőként fordult elő mióta 4 győzelemig tart az 1. forduló is, hogy a 8. helyezett veri meg az 1.t.

Sajnos a Utah ellen már más volt a forgatókönyv, a húzóembereink csomó 40 percen át végighajtott meccs után belefáradtak a küzdelembe, a kispad pedig nem tudott hozzátenni a játék képéhez, 1-4re el is buktuk ezt a sorozatot a Utah ellen, de ez a menetelés így is varázslatos volt, szerintem senki sem lehet csalódott.

Hogy mi lehet a siker titka? Véleményem szerint Nellie taktikája, az hogy betette Harringtont C-be és lerohantuk az ellenfeleket, valamint a csapategység és Baron Davis. Utóbbit nem elfogultsából mondom, mert a csapat tényleg sokat köszönhet neki. A pályán folyamatosan buzdította társait a pályán kívül pedig nagy szerepe volt abban, hogy összekovácsolta őket. Monta Ellist segítette, hogy megnyerje az MIP címet, Stephen Jacksont nyugtatta a bírókkal szemben. Saját játéka sem elhanyagolható, mezőnypontosságát az alapszakaszban 39ről 44%osra javította vmint a legjobb labdatolvaj volt az egész ligában, a Playoffban pedig 50%os pontossággal tudott összehozni átlag 26 pontot. A csapategységre pedig kiváló példa, hogy az indianai kvartett pár nap alatt beilleszkedett és sokban járult hozzá a későbbi sikerekhez.

Remélem, hogy a következő szezonra megoldódik az idén nagy gondot jelentő lepattanózás, vagy egy jó PF érkezésével, vagy az ittlevők fejlődésével. Ha a csapat gerincén nem történik változtatás hasonló sikerekben reménykedhetünk jövőre is.

HAJRÁ WARRIORS